A gyümölcsészet, ahogy Andrásfalvy Bertalantól megtudhatjuk, nem egyenlő pusztán a gyümölcstermesztéssel, sokkal tágabb fogalom. A gyümölcsök sajátos részét alkották a régi falvak gazdaságának, közvetlenül kapcsolódtak a népi természetismerethez, vagy újabb nevén a hagyományos ökológiai tudáshoz. A gyümölcstermesztés hagyománya a vadgyümölcsök gyűjtögetéséből született, majd a vad fák tudatos nemesítésével, oltóvesszők gyűjtésével, a jól termő fák tovább oltásával vad alanyokra szépen lassan kialakult a tudatos, okszerű gyümölcstermesztés. Nehéz azonban megmondani, hol végződik gyűjtögetés, és hol kezdődik termesztés… a tudatosan telepített gyümölcsültetvények mellett a közelmúltig jellemző volt a vad, vagy közhasználatú félvad fák használata. Az utazók számára a lédús gyümölcsök könnyen hozzáférhető szomjoltót és éhségcsillapítót jelentettek. Épp ezért telepítettek gyümölcsfákat az utak mentére, az éhes vándorokra gondolva. A néphagyományban számos olyan pásztorról, erdőkerülőről tudunk, aki akár százával oltotta a vad alanyokra a gyümölcsfákat, így aztán generációkon átívelő hírnévben és az utókor áldásában részesülve.
A gyümölcsészetre kezdettől fogva jellemző volt a néphagyományban a közösségi használat és közösségi felelősségvállalás. Az árucsere céljára történő professzionális gyümölcstermesztés előtt a gyümölcsfák jelentős része közösségi használatban volt, és használatukat is a közösségi önrendelkezés szabályozta. A közösségi munkákat és a termés használatát egyaránt felosztották. Más rendszer volt ez, mint napjaink élelmiszerhez jutása: az erdő maga élőföldként működött, mely ingyenes közjavak tömegéhez juttatta hozzá a falusiakat. A gyümölcs sokáig nem jelent meg, mint áru, a háztartásokban sem árutermelés céljából termelték, inkább a napi fogyasztás és önellátás része volt. Sőt, sokkal szervesebb része is, mint napjainkban – a történeti forrásokból is kiderül, hogy eleink nálunk sokkal több gyümölcsöt fogyasztottak. Ráadásul nem csak desszertnek, csemegének, hanem sokszor főételi „rangban” is. Az egyházi előírásból stabil táplálkozásszerkezeti elemmé váló böjtös időszakok is hozzájárultak a gyümölcsfogyasztás nagyobb arányához (az aszalt szilvával ízesített levesek, ciberék pl. az egyik leggyakoribb böjti ételnek számítottak). Amellett, hogy több gyümölcsöt fogyasztottak, többféle gyümölcsfajtát is ettek, melyek egy része, főleg a szottyadt állapotban fogyaszthatóvá váló almák, körték kikoptak a mai ízlésből. Ezen régi ízlésvilág utolsó hírmondója a megosztó, ugyanakkor sokak titkos kedvencét jelentő naspolya. A gyümölcsöt persze számtalan feldolgozott formában is fogyasztották: lekvárnak, aszalva, gyümölcssajtnak feldolgozva…
A régi, helyben hagyományos fajtákat általában a „tájfajta” szóval jellemezzük, megkülönböztetve őket a hivatalos, professzionális nemesítéssel létrejött fajtáktól. Persze nemesített fajták is képesek idővel beilleszkedni a helyi ökológiai környezetbe, természetes átalakulásuk, alkalmazkodásuk is eredményezi új tájfajták létrejöttét – így jött például létre nagykörűi ropogós cseresznye néven helyi tájfajta a germersdorfi cseresznyéből, mint világfajtából. A fajták termesztéséhez kapcsolódó tudásrétegek is komplexen fűződnek egymásba: nehéz megállapítani, hogy kezdődik a hagyományos, szóbeliségből és gyakorlatból eredő, helyi tudás, hol ivódott bele a gyakorlók tudatába egy-egy specialistától tanult ismeretanyag, vagy épp hol találjuk egykori hivatalos agrártudás nyomait. Ami számunkra fontos, hogy az elmúlt évszázadokban ezen rétegek közül a helyi tudást sokáig leértékelték, csak a tudományos módszerekkel létrejött agrártudást tartva értékesnek, így sokakat újra meg kell győzni, hogy a szüleiktől örökölt tudásuk valóban megőrzésre méltó. Ma már máshogy látjuk a világot: a hagyományos ökológiai tudás a gyümölcstermesztés terén is kezdi elnyerni méltó helyét, mint a gyakorlat által igazolt és a szóbeli öröklődés által átadott, helyspecifikus tudás. A gyűjtésnél arra is figyelni kell, hogy ezek a tudásrétegek nem válnak el hordozóik fejében… így érdemes mindent megörökíteni, amit beszélgetőtársunk a gyümölcsökről mond.
A tájfajták sok előnyös tulajdonsággal bírnak, melyeket napjainkban is érdemes megbecsülni. A tájfajták nem a hibátlan külső miatt őrződtek meg, hanem nagy ellenállóképességük, eltarthatóságuk (mint téli vitaminforrás) és számos egyéb előnyös tulajdonság miatt. A nagyobb változatosság pedig ízben is nagyobb sokféleséget jelent. Ehhez persze tudni kell, melyik fajta mire jó: a tájfajták között találunk olyat, ami lekvárnak vagy pálinkának mutatja meg igazán magát, más, télálló fajták padláson, vagy vermelve elállnak egész télen, vagy akkorra érnek be, amikor a leginkább jelentkezik már a téli vitaminhiány és zöldre éhezés. A nagyobb ellenállóképességű, reziliens fajták a klímaváltozás előrehaladtával egyre fontosabbá válnak.
Andrásfalvy Bertalan, a téma egyik legjobb élő ismerője hangsúlyozza, hogy a gyümölcsészeti termékek kulcsszerepet tölthetnének be a helyi gazdaság fejlesztésében. A feldolgozott áruk révén jól szállítható és eltartható, magas minőségű és egészséges termékek állíthatóak elő, melyek iránt ráadásul a kereslet is egyre nő. Ezek a magas minőségű, feldolgozott áruk akár nemzetközileg is az ország mezőgazdasági arculatának részét képezhetnék. A gyümölcsészet terén is terjedőben vannak az agroökológiai módszerek, melyek révén a tájba illeszkedő, a természettel együttműködő és azt gazdagító, nem pedig kizsákmányoló gazdálkodási formában jutunk magas tápértékű élelemhez. A gyümölcsészet a közösségi gondolkodás és a közösségi használat terén is minta lehet, ennélfogva a szolidáris gazdasági modellekben is kulcsszerepet játszhat. Magyarországon a Kárpát-medencei Gyümölcsészeti Hálózat (KMGyH http://gyumolcsesz.hu/ ) igen aktív munkát végez a gyümölcsészeti hagyományok megőrzése és a felgyűjtött tudás terjesztése érdekében.
A magyarországi gyümölcsészeti kutatások talán leginspirálóbb eredményei a Tündérkertek. Ezekben a térségre jellemző tájfajtákat gyűjtik össze és gondozzák bárki számára hozzáférhető módon, így megmentve az utókornak kihalásra ítélt egykori fajtákat. A legismertebb tündérkert Kovács Gyula, pórszombatfai erdész áldozatos munkájának köszönhetően jött létre – az ő tevékenysége számunkra is jelentős inspirációt jelent. A tündérkertek a gyümölcsészet egykori szelleméből, a közösségi használat és a közösségért végzett áldozathozatal eszményét is új életre keltik.
Kóspallagi gyümölcsészeti kutatásunk hangsúlyozottan alkalmazott kutatás lesz. Azt szeretnénk, ha a megmentett fajták és a termesztésükről, használatukról szóló tudás nem csak megőrződne, de sokrétűen hasznosulna is a falu gazdaságában. Egyrészt a felgyűjtött anyagot mindenki számára hozzáférhetővé tesszük a tájház gyűjteményében, és oktatási programjainkon, rendezvényeinken rendszeresen be is mutatjuk majd. Másrészt szeretnénk, ha a megmentett fajtákból egy tündérkert létesülne a falu egy mindenki számára hozzáférhető pontján, ahonnan továbbszaporításra is bárkinek lehetősége nyílna.gytermesztésükhöz a jövőben bárki hozzáfoghat házikertjében. Emellett több gazdaság – köztük az induló Pallagvölgyi Biokert – kifejezte már, hogy őket is érdekli a megmentett fajták termesztésbe való bevonása. A tervek szerint a közeljövőben Kóspallagon létrejövő gyümölcsfeldolgozó reményeink szerint szintén hozzájárul a gyümölcsészet kiemelkedő szerepének helyi gazdaságban való megszilárdulásához, a helyi fajták termesztésbe való visszakerülése által.
Balogh Pali
Felhasznált és ajánlott irodalmak
Ambrus Lajos et al. 2014. Őrség és Göcsej hagyományos almafajtái. Göcsej Természetvédelmi Alapítvány. https://docs.google.com/file/d/0B8c3jUgfiZThNVZ1YjVLeTdualE/edit
Ambrus Lajos et al. 2016. Göcsej és Őrség hagyományos körtefajtái. Göcsej Természetvédelmi Alapítvány.
Andrásfalvy Bertalan 1989. A magyarság gyümölcsészete. Doktori értekezés. http://real-d.mtak.hu/10/1/And.pdf
Farkas Judit 2018. „Megtalálnak a fák”. Gyümölcsész-mozgalom Magyarországon. Ethnographia CXXIX. 391–409. https://www.researchgate.net/publication/327884352_Megtalalnak_a_fak_Gyumolcsesz-mozgalom_Magyarorszagon
Lázár Péter (szerk.) 2010. Első zalai gyümölcsészkönyv. Tájban az ember. https://docs.google.com/file/d/0B8c3jUgfiZThZEd1WVRuT0RkaHM/edit
Rapaics Rajmund 1940. A magyar gyümölcs. Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest.
Surányi Dezső 1988. Régi magyar ellenálló gyümölcsfajták. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Szani Zsolt É. n. Etnopomológia. Népi gyümölcsészet a Palócföld nyugati határterületén. Zöldutak Módszertani Egyesület.
Szenvedelmes kertész filmsorozat – a youtube-on hozzáférhető
