A tájház létrehozásának végső céljairól, az ökolokalizmus társadalmi víziójáról már esett szó egy korábbi bejegyzésben, és arról is beszéltünk, mi köze ehhez a néprajznak és a kulturális antropológiának. Most a módszereinkhez fűznénk további magyarázatokat, vagyis hogy mit jelent a vidékfejlesztés, a közösségfejlesztés, és a részvételi akciókutatás.

Korábban, mind a szocialista Magyarországon, mind Nyugat-Európában, a vidéki területeket általában elmaradottnak tekintették, fejlesztésüket pedig egyoldalúan, felülről vezérelten képzelték el. Általában olyan szakemberek végezték, akik sokszor akár sohasem jártak vidéken, de úgy gondolták, tudják, mi kell a falvaknak…. hisz a fejlődésnek egyetlen értelmes és lehetséges iránya van: a városiasodás és a technológiai fejlesztések. E szemlélet jegyében a falvakat tulajdonképpen egyre jobban kicsinyke városokká formálták – vagy épp elsorvadásukat segítették elő. Az összetett falusi gazdaságok egyre inkább elsorvadtak, összezsugorodtak, a falvak körüli földeket pedig egyre inkább a helyi társadalomhoz nem kapcsolódó nagygazdák művelik meg. Emiatt a „vidékfejlesztés” szó a falusi emberek számára máig rosszul cseng.

Az integrált szemléletű vidékfejlesztés lényegi elgondolása, hogy ezzel a korábbi szemlélettel ellentétben nem egyoldalúan képzeli el a vidéki területek fejlődését. Bár azt nem veti el, hogy szükség van külső erőforrásokra, hisz a falvak feletti szinten: az államnál, a tudományos szférában, a megyei szinten számos olyan erőforrás van, ami helyben hiányzik. Ám úgy gondolja, hogy a külső szereplők sem mindentudók, valami tőlük is hiányzik. méghozzá a helyi problémák és a helyben működő megoldások, a helyben elérhető tudás és erőforrások ismerete. Míg helyben ez a tudás megvan, hisz arról mindenkinek van ismerete, mik a saját életének legnagyobb problémái, és mindenki rendelkezik sajátos, helyhez kötődő tudással, ám számos erőforrása hiányzik ahhoz, hogy lakhelyén komoly fejlesztésbe vághasson: nincsen elég pénze, vagy épp tudása arról, hogy lehet egy pályázatot lehívni, vagy egyáltalán milyen lehetőségei vannak a fejlesztésre.

Az integrált vidékfejlesztés szerint hatékony fejlődés csak úgy valósulhat meg, ha a két szint képes összekapcsolódni. Erre annál is inkább szükség van, mivel az előző évszázadok a vidéki területek többségét erősen kifosztották, erősen erőforrás-hiányos állapotba juttatták. Az összekapcsolódáshoz az szükséges, hogy legyenek olyan szereplők, akik mindkét szinten ismerősen mozognak: van tudásuk és kapcsolatrendszerük a falu feletti szinten, ám ismerik a helyi lakosok véleményét és problémáit, és helyben elfogadott szereplőnek számítanak, aki a helyiek számára hitelesen képviselik kifelé érdekeiket. Gyakran hívjuk őket „helyi hősöknek”. Leggyakrabban ők indítanak el helyi fejlesztési projekteket: feltérképezik a helyi erőforrásokat, felmérik a helyi tudást, és ezekre alapozva, külső segítség bevonásával különféle helyi innovációkat indítanak. Ezek persze nem (csak) technológiai innovációkat jelentenek: a társadalmi innovációk sokszor még fontosabbak, hisz egy falu fejlődéséhez számos új társadalmi intézményre, szervezetre van szükség. A hangsúly tehát a helyi szereplők együttműködésén van, a kialakuló kapcsolatok révén pedig láncreakció-szerűen egymást tudják erősíteni a pozitív hatások. Vagyis olyan helyzetekre törekszünk, ahol minden résztvevő szereplő nyer, és a pozitív hatás megsokszorozódik.

Mi egy olyan társadalomban hiszünk, amelynek legfontosabb szereplői az erős, saját sorsukról dönteni képes emberi közösségek, akik ismerik lakóhelyüket, és emiatt kötődnek is hozzá, és képesek meg is védeni, illetve hajlandóak is dolgozni fejlődéséért, szépüléséért. Rájuk épül a szélesebb társadalom, és mindenről azon a szinten döntenek, ahol az adott ügy érintettjei vannak. Úgy gondoljuk, az integrált szemlélet ennek a víziónak a megvalósításában jelenti az egyik leghatékonyabb eszközt. Mindez egybecseng az ökolokalizmus már korábbi posztokban tárgyalt, harmadik utas programjával.

Egy ilyen szemléletben nagyobb kerül az emberi közösségek fejlesztésére, mint a technológiai innovációra, A közösségek nem fejlődnek maguktól: miután megvan a szándék az emberek közösségi összekapcsolódására, még nagyon sok tudatos munka szükséges ahhoz, hogy valóban erős, összetartó, egymással kölcsönös szeretetkapcsolatban élő, a helyi önrendelkezést tudatosan gyakorló közösségek jöjjenek létre. Ennek persze számos buktatója van, törvényszerű, hogy az út mentén számos nehézséget fog tapasztalni minden közösség, melyektől nem szabad megijedni. Mi legalábbis úgy hisszük, kellő mennyiségű erőszakmentes kommunikációval a legtöbb emberi konfliktus feloldható, ha a szándék megvan rá. A törvényszerűen jelen lévő véleménykülönbségek – hisz egy kultúrán belül is mindenki, ha más nem, árnyalatnyira máshogy látja a világot – mellett a személyes emberi viszonyok, barátságok, szerelmek, konfliktusok folyamatosan változó szövedéke is állandó, tudatos kezelést, munkát igényel a közösség összes tagjának részéről. Egy közösség fejlesztése sose áll meg, mindig lesznek megoldandó problémák. Sokszor a közösségen belüli szereplők is vállalnak beszélgetéseket levezető szerepet, de a közös cselekvéshez, a közös vízió kialakításához, és az odavezető út kialakításához a sokszor szükséges külső, professzionális segítség is egy-egy jelentős esemény facilitálásában a saját, útközben is alakuló, közösségi működésről való tudás mellett . Egy-egy nagyobb konfliktus feloldásában is érdemes akár külső mediátor segítségét kérni, de persze olyan ügyek is vannak, melyekre a legjobb gyógyír az idő. A legnagyobb lépéseket így mi is minden alkalommal külső facilitátor segítségével valósítjuk meg: Nemes Gusztáv vidékfejlesztő barátunk segíti víziótervezési alkalmainkat. Egy falu különösen sokrétű e szempontból. Egy faluközösségen belül számtalan eltérő társadalmi hátterű ember él együtt, emiatt sok eltérő nézőpont lehetséges: máshogy látja ugyanazt az ügyet tősgyökeres és beköltöző, olyan aki helyben dolgozik és olyan aki ingázik, vagy éppen az idős, a családos, vagy a fiatal. Mi úgy gondoljuk, lehetséges a konszenzus, csak kellő időt és energiát kell fektetni abba, hogy kialakuljon az értelmes egyet-nem-értés, és meghatározzuk a közös cselekvést és részletes mikéntjét.

Az integrált szemléletű vidékfejlesztés alapeleme tehát a részvétel, az érintettek lehető legszélesebb körének bevonása és aktivizálása. Ennek egyik alapeszköze a közösségi tervezés, amelyet mi is rendszeresen alkalmazunk vírusmentes békeidőkben. Ennek is többféle megoldása lehet, attól függően, hogy az érintettek minél szélesebb körét akarjuk kikérdezni problémáikról, megoldási ötleteikről, vagy már a megvalósító csapattal ötletelünk a konkrét megoldásokon. Emellett fontos eszköz lehet az érintettek hangjának hallatásában a kutatás is. Sokaknak nincs idejük, energiájuk, kedvük eljönni egy közösségi tervezésre, vagy nem szívesen mondják el véleményüket nagy közönség előtt. Az ő véleményük bevonására nagyon hasznos lehet egy személyes, négyszemközt zajló interjú, vagy kérdőív. Mi is sokszor élünk ezzel az eszközzel. Ez a szemlélet az úgynevezett részvételi akciókutatás: a kutatás az érintettek bevonásával zajlik, sokszor ők maguk is részt vesznek a kutatásban, és a kutatás révén az ő érdekükben tervezünk akciókat.

Szemléletünkben a néprajz – antropológia, a „puha” módszertannal dolgozó, integrált szemléletű vidékfejlesztés, és a részvételi akciókutatás édestestvérek: kéz a kézben járva dolgoznak egy fenntartható, igazságosabb jövőért.

Irodalom:
G. FEKETE Éva 2013. Integrált vidékfejlesztés. Miskolc. 6–25. gtk.uni-miskolc.hu/files/5017/Integr%C3%A1lt%20vid%C3%A9kfejleszt%C3%A9s.pdf
Nemes Gusztáv – Varga Ágnes 2014. Gondolatok a vidékfejlesztésről – alrendszerek találkozása, társadalmi tanulás és innováció. Educatio 2014 (3) 384–393.
Udvarhelyi Tessza – Dósa Mariann (szerk.) 2020. A kutatás felszabadító ereje. A részvételi akciókutatásról elméletben és gyakorlatban. Napvilág Kiadó, Budapest.

Balogh Pali