2020. június 27 és július 5 között ismét építőtábort tartottunk a készülő Kóspallagi Tájházban. Ezúttal, munkánk története során először, egy teljes héten keresztül láttunk vendégül önkénteseket. Kezdetektől egyformán fontos számunkra, hogy a fizikai épülés mellett az a közösség is épüljön, mely a tájházat majd fenntartja, magáének tekinti, és később majd megtölti élettel és programokkal. Ahogy egyik csapattagunk megfogalmazta, számára az épület helyrehozása szinte mellékes, a lényeg a közösség épülése a folyamat közben. Erre a közös építésnél kevés jobb módszer és apropó akad. Emiatt ezúttal is úgy döntöttünk, hogy önkéntesekkel végezzük a felújítást, a járványhelyzet miatt azonban nem teljesen nyilvánosan, hanem belső ismeretségi körünkben meghirdetve a tábort. Érkeztek hát résztvevők mindenhonnan, a faluból és kívülről egyaránt. Ezt is tudatosan végezzük így: sok jó visszajelzést kaptunk, hogy a „hasonszőrű” emberek faluba vonzása egy jó irány, pozitív módon pezsdítik fel ittlétükkel a település életét.

A hét alatt hatalmas munkát sikerült elvégeznünk, még az előzetes várakozásokhoz képest is jóval nagyobb ütemben sikerült haladni. Az első nap felfedeztük a falu határában lévő vályogvető helyet, és kitermeltünk egy nagyobb adag vályogot, amivel javítottuk a vakolat minőségét. Közben bevetettük a kölcsönbe kapott szecskavágót, és leszecskáztunk jó pár bála szalmát a vakolatba. Közben azon is elgondolkodtunk, mekkora munka lehetett az állatok számára napi szinten bevetni az izomerőt igencsak igénylő eszközt. A vályog taposása mellett most már betonkeverőt is használtunk a simítóréteg keveréséhez. Az önkormányzat támogatása igencsak meglátszott munkánk hatékonyságán, nem csak betonkeverőt kaptunk, de az önkéntesek felébresztése érdekében kávéfőzőt is. A helyi LEADER egyesület pályázatán beszerzett eszközparkunk is nagyon jól vizsgázott első bevetésén.

Hagyomány és modernitás

Közben elkészültek az építéstörténeti és faanyagvédelmi szakvélemények is a Népi Építészeti pályázat keretében, és mi is sokkal okosabbak lettünk. Kiderült, hogy a ház legrégebbi része a 4-5. helyiség, egy sütőház és mellette egy lakószoba. Az utcafronton egykor előkert volt, az épület pedig fokozatosan bővült előrefele – legújabb része az utcafronton álló tisztaszoba. A hét végére az első tisztaszoba és a kamra tapasztását befejeztük, a konyha sarkából kibontottuk a modern vizesblokkot. A 4. és 5. helységben levertük a vakolatot, és ahol szükséges volt, és javítottuk. Így már csak két helység vár az utolsó simító rétegre, utána pedig a már csak a födémet kell kezelni és meszelni kell.

A konyhában már ki is próbáltuk a meszelést. Bár elméletben tudtuk, hogy érdemes ennek nekilátni, úgy gondoltuk, mindenképp érdemes bevonni a helyi tudást is. Ezért megkértük hát Bíró Gyuláné Schottner Irén nénit, hogy mutassa meg nekünk, hogy csinálták ezt a helyiek egykoron. Irén néni nem csak megmutatta, de rögtön ki is meszelte egy rétegben a konyhát, közben pedig rengeteget mesélt az egykori építkezésekről. Végül pedig azt is elmondta, szerinte hogy lenne érdemes berendezni a tisztaszobát.
Más idős vendégünk is akadt a hét alatt: Csintalan István bácsi szinte minden nap meglátogatott minket. Nem csak saját tárgyai közül ajánlott fel, de a faluban is elkezdett a tájház számára felkutatni tárgyakat. Egy vállalkozókedvű csapatot pedig még gombászni is elvitt az egyik délután.

Számos új taggal bővült a csapat, főleg ők írták le most következő élményeiket (Panka ez alól kivétel, ő már egy oszlopos, bebetonozott tag): 

 „Már egy ideje érdekelt a vályog, úgyhogy kitaláltam, megnézem milyen testközelből. Hát nem olyan, mint ahogyan én elképzeltem egy budapesti lakásból, de nem csak ezen a fronton értek meglepetések. Csak egy telefonszámom volt a szervezőkhöz, nem ismertem senkit, a projektről is legfeljebb annyit tudtam, hogy valami vályog meg ökotájház (az utóbbi önmagában meghaladta a fantáziámat) és hogy amúgy jó a csapat. Sátorállítás és egy rövid körbevezetés után neki is láttunk a feladatoknak.” - Boldi

„Három hónap szigorú karantén után jobban megbecsültem már azt a tényt is, hogy elő vehettem a túrazsákom és elkezdhettem belepakolni mindent, ami egy hét vidéki léthez, vályogos építéshez kell – segítek: nem sok mindent. Aztán elindultam Kóspallagra, ahol már sok minden ismerős számomra, de mégis mindig megismerhetem egy új arcát a településnek, legyen szó hagyományokról, vagy itt élő emberekről, az építőtáborban egyikből sem volt hiány.” - Panka

„Reméltem, hogy a vályogozást a legelejéről kezdjük, de azt nem gondoltam volna, hogy egy kis szecskázás után rögtön platós kocsira pattanunk, megállunk valahol Kóspallag határában, átugrunk a szalagkorláton és ásni kezdünk. Fogalmam sem volt, honnan tudják, hogy a növényzet és a húszcentis föld réteg alatt agyag van. Mint kiderült, helyi öregektől kapták a tippet, akiket Pali úgy jellemzett, hogy hatalmas tudásuk van. Ez nem is lett volna meglepő, hiszen (nekem, kívülállónak) ez ilyen néprajzos közhelynek tűnt, de azt nem gondoltam volna, hogy ezt ennyire ki lehet használni, egészen a meszeléssel bezárólag. A csapat egy része, több nap is ment interjúzni, kikérdezni az öregeket arról, amiről csak lehet, elkérni minden régi tárgyat, amit berakhatnának a tájházba. Jó érzés volt minden szalmaszál alatt elhivatott embereket találni.” - Boldi


„A táborban a vályogház építésnek pár munkafolyamatában vehettem részt, mint pl. a szalma szecskázása, vályog taposás, tapasztás, meszelés. Jó érzés volt vályoggal dolgozni, kézzel lábbal túrni , taposni, falra dobni, kenni, s szépen lépésenként látni hogyan ér össze a szorgos közösség munkája. Lelkesített, hogy hozzájárulhattam én is legalább egy közös érték megőrzéséhez és örömmel figyeltem a további tárgyi, eszmei, és természeti értékek megóvásán munkálkodó csapattagokat és lelkes önkénteseket. Az építőtábor alatt a vályogozás mellett sokat fényképeztem, örömmel töltöttem be a tábor lelkes fotósa szerepet, hiszen annyi érdekes, értékes, szép vagy éppen vicces pillanat volt, amit örömteli visszanézni.” - Brigi

„Külön örülök, hogy a meszelésen még maradni tudtam, és hallgathattam Irénke néni történeteit, tanácsait. Kicsit jobban megismertem a falut, a sportpályát a zuhanyzóval, a templom környékét, a fűrésztelepet. Szerda késő délután indultam haza, de már akkor eldöntöttem, hogy biztosan jövök majd még.” - Rebi

„Nehéz nagy szavakat találni az olyan egyszerű dolgokra, mint amilyenekről ez a hetünk szólt: közös munka, jóleső fáradtság, nagy beszélgetések, közös étkezések, séta a zuhanyzóhoz, kirándulás a falu körül, sok-sok tárgy, új és régi barátok. Ennyivel tudnám összegezni mindazt, amiben részünk volt. Mindeközben pedig a Tájház első három helysége majdnem készen lett arra, hogy befogadja az első, induló kiállítást, így hosszú évek álmodozása, tervezése és munkája látszik most beérni, hiszen hamarosan, mint kiállítótér is funkcionálhat a Ház, megőrizve a közösségi tér funkcióját is, melyet már eddig is betöltött.” - Panka

„A harmadik nap végére már az volt az érzésem, hogy sosem voltam még ilyen jó „fesztiválon”, és ez nem csak a válogatott becsületkasszás bio- , és a falusiak által kínálgatott háziborok miatt volt, hanem hogy mindenki mesélt arról, amit csinál, sosem szabadultam ki ennyire a saját buborékomból. Atesz és a ropogós polgármesteri tapasztalatok, Pali interjúi amikor megitta azt, amivel kínálták, és Anna városi disznósétáltatós történetei. Olyan jól sikerült az a pár nap, amin ott voltam, hogy szinte muszáj volt visszatérnem a záróbulira. A Suhaj zenekar biztosította a hangulatot, hol moldvaival, hol vonós muzsikával, hol bármivel, amit a bátrabbak ledúdoltak, az est végén én is beszálltam a már improvizatív zenélésbe. A tűz égett, a dalok szóltak, a tájház pihent.” - Boldi

„A munka mellett a pihenésnek, jóízű evésnek, ivásnak és szórakozásnak is megvolt a helye a táborban. Minden nap fantasztikus, helyi termékekből készült ebédet kaptunk, ami a táborhelyen bográcsban főtt, vagy éppen kemencében sült. Várom a következő alkalmat, mikor együtt dolgozhatunk.” - Brigi

A hét fáradalmaival arcunkon még készült egy csoportkép az utolsó napon a végsőkig kitartó önkéntesekkel:

Hernádi Panka - Vidák Brigi - Kiss Rebi - Tamás Boldi - Balogh Pali