Kóspallagi Ökotájház-projekt

Családi nap és buszmegállóavatás Kóspallagon

2020. október 12. 11:01 - Smid Zsófia

2020. október 3-án, szombaton egy hosszabb kihagyás után ismét Kóspallagra indultunk. Ennek az apropója a kóspallagi Biber Egyesület által szervezett családi nap volt. Erre az eseményre pedig azért került sor, mert tavasszal megnyerte az egyesület a MOL alapítvány pályázatát, aminek keretében a buszmegálló felújítását és ezt a rendezvényt tudták megvalósítani. Akik követik a facebook oldalunkat talán emlékeznek a tavaszi szavazatgyűjtő kampányra, ahol Vácot hagytuk magunk mögött (erre nagyon büszkék vagyunk).

th-25182591332-485x728.jpg

 

Amíg a férfiak dolgoztak, a csapat nő tagjai a délutáni meseútra készültek elő, de egy kis napozásra és turkálózásra is jutott idő.
th-25182593778-1092x728.jpg

th-25182593905-1092x728.jpgA csajoknak sikerült egyforma pulcsikat találniuk


Ezek után pihenésképp megebédeltünk a nyugdíjas klub által készített paprikáskrumpliból a művházban, majd indultunk is a buszmegállóavatásra. Az ünnepség a Suhaj zenekar és a szokolyai Hársfavirág együttes által előadott mini koncerttel kezdődött, akik néhány sort át is alakítottak egyes népdalokból a buszmegálló dicséretére.

th-25182595423-1092x728.jpg
Ezt követően a polgármester beszéde mellett meghallgattuk Arankát is a Biber Egyesülettől, aki kiemelte, hogy sok falubeli régi vágya volt már a buszmegálló felújítása. Az Atya pedig megáldotta és felszentelte a buszmegállót.

th-25182596049-1092x728.jpg
Majd Aranka vezetésével az összegyűjt gyerek- és felnőttsereg a tornaterembe indult, ahol a meseút első állomása volt. Itt megtudtuk, hogyan is kezdődik Holló Jankó meséje, majd a gyerekek elindultak a 6 különböző állomásra, ahol más és más feladatok vártak rájuk, és a mese újabb részletei derültek ki. Rajzkiállításra is sor került, melyen a falu gyerkőceinek alkotásait tekinthették és jutalmazták meg a tornateremben.

th-25254869821-1092x728.jpgAz első állomás a buszmegálló volt, ahol a zenészek vezették a programot.

 

th-25254872669-1092x728.jpgA következő állomáson Pankával lehetett hollót varrni (ami kicsit jobban hasonlított egy csirkére…�).

th-25254875794-1092x728.jpgA következő állomás Rebi volt, vele halakat rajzoltak a gyerekek a tengerbe.

th-25254865440-1092x728.jpgEzután Zsófi vezényletével kölesből és borsóból válogattak ki mazsolát és mogyorót, amit végül meg is lehetett enni, mindenki nagy örömére.

th-25254877249-1092x728.jpgAz ötödik állomás a keresztnél volt, itt Zoli szórakoztatta a fiatalokat.

th-25254878320-1092x728.jpgA mese vége szintén a tornateremben derült ki Saci és Aranka tanító néniknél. 

Az első állomáson a résztvevő gyermekek által készített, színezett, hurkapálcára erősített kép az utolsó stációig meg kellett, hogy teljen nyomdákkal. A legvégén a nyertesek elhelyezkedhettek a királyi trónuson.

th-25254878731-1092x728.jpg

Mindeközben a Lanout zenekar játszott az udvaron nagyon klassz zenét, majd amint a meseutas program befejeződött, a Suhaj zenekar vezetésével táncház kezdődött.

th-25254872943-1092x728.jpg

Estig ment a mulatozás, a végén még egy kis igazi mulatós zenét is hallhattunk. Ahogy ez szokott lenni, megint nagyon jól éreztük magunkat Kóspallagon, várjuk, hogy újra mehessünk! �


Orbán Éva

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kospallagiokotajhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr1416235964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása