"Annak az egyik oka, hogy az alapvető társadalmi változás lehetetlennek tűnik, az, hogy rendszerint egy maroknyi elkötelezett ember apró cselekedeteivel kezdődik." (Thomas Princen, 2010)


Mai életünk egyre nagyobb részét határozzák meg olyan globális hálózatok, melyekre alig van rálátásunk. Ha bemegyünk egy szupermarketbe, nagy az esély arra, hogy amit a kosarunkba helyezünk, az egy távoli kontinens gyerekmunkásának rabszolgamunkája révén kerül oda. Helyi termékeket beszerezni sokszor nem egyszerű, kifejezett utánajárást igényel, és mindennek következtében egyre súlyosabban fenyeget minket egy általános környezeti válság. Most épp otthonainkba zárva tapasztalhatjuk talán minden eddiginél égetőbben ennek a mindent átfogó világrendnek a következményeit. Eközben nagyon sokszor szinte semmit nem tudunk arról a helyről, ahol élünk, a szomszédainkat se ismerjük, barátaink pedig a város – vagy épp a világ – másik részén laknak. Pedig „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, ahogy azt Tamási Áron hőse, Ábel is felfedezte magának.

Na de mit keres az „öko”, ez a sokszor már túlhasznált, ezer helyen felbukkanó jelző a mi tájházunk nevében? Mi köze lehet egy ilyen kis, helyi kulturális intézménynek az ökologikus világnézethez, ami a környezeti válságra (is) szeretne egy választ adni? Ebben az első bejegyzésben ezt válaszoljuk meg.

Közös világnézetünk egyik alapja az, amit általában „ökolokalizmusnak” szoktunk nevezni. Hogy mit jelent ez? Nos, az, hogy szeretni igazán csak azt lehet, amihez valóban kötődünk is. Kötődni pedig igazából csak ahhoz lehet, amit ismerünk is. Végül pedig ahhoz, hogy valamit megismerjünk, „megszelídítsünk” magunknak, ahhoz pedig idő, energia és rászánás kell, legyen szó emberekről, állatokról vagy tájakról. Senki nem az „emberiséget” szereti, akármennyire is állítja, hanem elsősorban a rokonait, barátait, szomszédait, és az emberiség fogalmát is rajtuk keresztül közelíti meg. Nem véletlen, hogy a személyes ismeret – a társadalomtudósok tapasztalatai szerint is – minél elmélyültebb, annál jobban segít az előítéletek leküzdésében is. Hiszen igazán elszántan gyűlölni is csak azt lehet, amit nem ismerünk, hanem csak előítéleteink vannak róla.

A mi megközelítésünkben az „ökolokalizmus” ezt is jelenti: hogy ismerjük meg azt a tájat és lakóit – állatokat és embereket egyaránt – amely a lakóhelyünket jelenti. És ne csak az embereket, de történeteiket, tudásaikat, az általuk értékesnek tartott dolgokat is. Ami sokszor évszázadokra visszamenő történetet mondhat magának, hisz aki nekünk elmeséli, az maga is szüleitől, nagyszüleitől hallotta. Ez ahhoz is fontos, hogy „helyesen” használjuk a tájat, megtanuljuk ezt azoktól, akik egykor felelősen gazdálkodtak a rájuk bízott természettel, hiszen „a földről csak az tud megfelelően gondoskodni, aki bensőségesen ismeri…” (Berry, 2001).

Ám a föld is gondoskodik mirólunk – az ökolokalizmus szemlélete nem csak korlátot jelent, de szabadságot is a globális függőségek hálózatától, és a megélt közösség és a lakhelyhez való kötődés révén egy értelmesebb, jobb életminőség forrása is lehet. Ez a szemlélet olyan értékeket képvisel, mint a társadalom és környezet iránti felelősségvállalás, az önkéntes egyszerűség és az abból fakadó boldogság, a kisközösségek ereje, a jószomszédi viszony, és a tisztelet és elkötelezettség a helyi hagyományok iránt. Egy olyan világban hisz, ahol a természeti környezetet megóvva, és a helyi közösséggel és társadalommal összhangban gazdálkodunk a ránk bízott javakkal.

Számunkra azt az egyik nagybetűs helyet, ahol otthon vagyunk a világban, Kóspallag jelenti, legyen szó tősgyökeres lakosról, beköltözőről, vagy épp pesti munkatársról. És egy olyan helynek szeretnénk a mi tájházunkat is, ahol az idősek meg tudják osztani történeteiket, a faluról – a tájról, történelméről, gazdálkodásáról, az itt lakó emberekről – való tudásukat. És mindazok, akik erre kíváncsiak – fiatalok, gyerekek, vagy épp beköltözők, akik ismerni is szeretnék a falut, amit lakhelyüknek választottak - megismerkedhetnek ezzel a tudással. És mindennek során egy közösséggé is válnak, akik sokat tanulnak egymástól, megosztják tudásukat.
Ez a szemlélet pedig azt is jelenti, hogy egy jó kulturális intézmény egy falu lehető legtöbb lakójának szól, az ő igényeik felmérésével és bevonásával jön létre, hogy mindenki magáénak tekinthesse. Egy ilyen munka, amennyiben alázat, a másik iránti tisztelet és szeretet is van benne, úgy örömteli is, és magában hordja jutalmát. Hisszük, hogy a kívánt célt csak a helybeli közösség tagjainak munkája és akarata révén érhetjük el. De közben nagyon jól is szórakozunk – a közös, alkotó fizikai munkánál kevés jobb időtöltés van, ahogy ezt az első pár év alatt mi is megtapasztalhattuk.

A helyi értékek felfedezése és megőrzése és a közösségépítés fontossága tehát ugyanabban a gondolatkörben gyökerezik, és egymással szorosan össze is függenek. Számunkra ezt a fajta gondolkodást jelenti az ökolokalizmus, és ezen értékek mentén szeretnénk létrehozni a Tájház intézményét is, gyakorlatba helyezve ezt a gondolkodást. Azt szeretnénk segíteni, hogy az emberek minél jobban kötődjenek lakhelyükhöz és az ottani helyi közösséghez. Így reméljük azt, a szemlélet sok más gyakorlójával – gazdálkodókkal és egyszerű fogyasztókkal, kisvállalkozókkal, kisközösségek tagjaival, kutatókkal, és még sokan másokkal – közösen, hogy létre tudunk hozni egy, a természettel és egymással harmóniában élő társadalmat. Azt szeretnénk, hogy a készülő tájház is hozzátegyen ehhez egy kis építőkockát.

Plachi Attila – Balogh Pál

Néhány ajánlott olvasmány, magyarul és angolul egyaránt:

Wendell Berry, 1992: Ne gondolkozz világméretekben! www.okotaj.hu/szamok/01/oko-ide2.html
Wendell Berry, 2001: The idea of a local economy. Orion 20 (1) 28–37.
Fred Curtis, 2011 (2003): Öko-lokalizmus és fenntarthatóság. In: Scheiring Gábor – Boda Zsolt (szerk.): Globalizáció és fejlődés: Kritikai fejlődéstanulmányok szöveggyűjtemény. Védegylet – Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. 562–593.
Paul Ekins, 1986: The Living Economy: a New Economics in the Making. Routledge, London.
Kajner Péter (szerk.) 2007. Gazda(g)ságunk újrafelfedezése. Fenntartható vidéki gazdaságfejlesztés elméletben és gyakorlatban. L’Harmattan Kiadó, Budapest.
Lányi András 2010. Az ember fáj a Földnek. L’Harmattan Kiadó, Budapest.
Helena Norberg-Hodge, 2000: Hozzuk a gazdaságot haza! – Egy helyhez kötődő kultúra felé. In: Lányi András (szerk.): Természet és sTakács-Sánta András, 2017: A közlegelők komédiája - A közösségek újrafelfedezése mint kiút az ökológiai válságból. Budapest - L’Harmattan Kiadó.
zabadság – Humánökológiai olvasókönyv. Osiris Kiadó, Budapest. 258–262.
Thomas Princen, 2010: Treading softly: Paths to ecological order. The MIT Press, Cambridge.
E. F. Schumacher, 2014 (1973): A kicsi szép. (Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról.) Katalizátor Kiadó, Budapest