Augusztus 7 és 9 között ismét folytatódtak a Tájház létrehozásának munkái. Több fronton folyt az aktív munka: néprajzos csapatunk az első délután befejezte a múltkoriban beérkezett tárgyak leltározását, miközben a fiúk előkészítették a terepet a másnapi építkezésre, majd nekiálltak letisztítania gerendákat és a födémet.

Másnap befejeztük mindazt, amit előző alkalommal elkezdtünk: felkerült az utolsó réteg vályogleves simítás az első 5 helységben és az istálló hátulján.

Napközben rotyogott a friss lecsó, hogy önkénteseink bírják energiával a kemény fizikai munkát.

Kopácsolástól és csiszolóhangtól volt zajos a tájház: Kovács Péter, kovács az összes szerszámunkat felturbózta és felfrissítette, valamint mézédes cecei dinnyével is meglepett minket.

Délután pedig Nemes Gusztáv barátunk is benézett, aki a közösségi tervezéseket vezette tavaly télen.

Vasárnap délelőtt a néprajzosok ismét külön útra indultak, csapattagjaink, Barbi és István frissen vásárolt házából válogattuk ki a Tájház számára releváns tárgyakat.

Ismét sok új önkéntes segítette munkájával a Tájház létrejöttét, olvassátok ezúttal is az Ő beszámolóikat:

Egy évvel ezelőtt találkoztam Palival és Attilával. Már az elején tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de lesz közös ügyünk, mert nagyon hasonló értékek mentén tevékenykedünk. Azóta követtem az interneten a kóspallagi eseményeket, Palival tartottam a kapcsolatot, végül most sikerült először csatlakoznom egy közös építőtáborba. Korán, reggeli előtt érkeztem a közel három órás út ellenére is. A nagy vas ajtón betekintve az első pillanattól otthon éreztem magam. Ismerős környezet, ismerős tárgyak, viszont egy kivétellel csupa ismeretlen ember. A régi használati tárgyak, kétkezi munkának a nyoma minden épület részleten, ezek az életem részét képezik, a hivatásomon keresztül is ennek egy formáját élem meg. Kovácsként, régi és újragondolt igényeknek megfelelően hagyományos kéziszerszámokat készítek kifejezetten használatra, nem dísznek. Ahhoz, hogy jó szerszámot készítsek, ami jól működik, használnom is tudni kell, amihez ismernem kell jól az anyagot és a munka körülményeit is. Nagyon jó érzés, hogy az ilyen régi világban gyökerező ismereteimet itt kamatoztatni tudom, hasznosnak érezhetem magam. Azonnal rávetettem magam az élezést szomjazó eszközök hadára, kerestem utána folyamatosan a dolgok nehezebbik végét. A nap változatos volt, a munka haladt, közben megismertem sok embert. Nagyon kellemes meglepetésben volt részem. Hihetetlen milyen jóravaló, tenni akaró, hasonló értékrendű társaságra leltem, ráadásul kivételesen a saját korosztályomban. Nagyon inspiráló társaság. Mindenkitől tanultam valamit. Jó látni, hogy a „városi” fiatalok is milyen tisztelettel, alázattal fordulnak az idősebbek, helyiek felé. A falu pedig... egy igazi, falu, annak gyökereivel és jelenével. Szeretetre méltó hely, kedves emberekkel és tenni akaró fiatalos lendülettel. Folyt köv. (Kovács Péter)

Ott jártamkor azt találtam, hogy finomra érett a szilva. Összesereglenek az idősek, fiatalok, szülők és csöpörenytűik. Itt valami épül, szépül. Gondoltam beállok én is, hiszen dallamos szemekkel s csillogó hangon népénekelve meszelnek a gyönyörűek errefelé. Aztán meg azért is jó ide megállnom, mert tapasztaltak, szakértők a sudárak, pedig nem egy, még fiatalabb néhány esztendővel... Vályogban taposva jártuk el a ropni valót, míg a jó míves zenét napközben a technika, éjszakára a jó koma szolgálta fel... gondolkodom hova soroljam még az értő fülnek valót? Bográcsozás, lelkesedés, rönkhúzó verseny híre, forrásvíz, Börzsöny, és egy csipetnyi néphagyomány. Én úgy látom, hogy kész a falu. (Bozóki Mihály)

Bozóki Misi, új lelkes barátunk :)

Izgalommal vártam, hogy elérkezzen a vályogozós hétvége. Még sosem voltam korábban az Ökotájházban, csak kedves ismerősöktől hallottam a projektről, és szerettem volna részesévé válni.
Szombat reggel korán indultunk, végig Nógrád megye zötyögős útjain, hogy időben megérkezzünk. Bemutatkozás után Pali és Jani lelkesen elmesélték nekünk a Tájház és a közösség történetét, hogy mibe fektetik annyi idejüket és erejüket évek óta.

Játszós ruhát vettünk magunkra, és hamar a bokáig érő sárban találtam magam. A talpam és a lábujjaim kincskeresésre indultak, minden földrögöt meg kellett találni és eloszlatni, hogy homogén anyagot kapjunk. Meneteltünk körbe-körbe, dúdolászva és azon agyaltunk együtt, hogy vajon vályogház építés közben született-e meg a néptánc?

Nekiláthattunk golyócskákat dobálni a falra, és egyenletesre simítani a falon az új réteget.

Mindezek közben beszélgetések kezdődtek, bontakoztak ki, megismertem a csapatból egy-egy embert, az ebédlő asztal körül ülve pedig örömmel hallgattam a nosztalgiázást a közösség együtt megélt kalandjairól. Új helyen voltam, új emberekkel, vályogházzal sem volt dolgom korábban, mégis nagyon természetesnek éreztem az ottlétemet.

És az otthonosság egyre nőtt, növekedett. Nem csak a munka, de utána is, a Tűzoltó fa látogatása, koccintások, kóspallagi népdaltanulás, együtt zenélés és tűz csodálása alatt. (Suhai-Hodász Csenge, Fehér Nóri, Dezsény Kati)

Balogh Pali - Kovács Péter – Bozóki Mihály - Suhai-Hodász Csenge – Fehér Nóri – Dezsény Kati