Kóspallagi Ökotájház-projekt

Tájházi napunk és Kóspallagi Hagyományőrző Napok

2020. szeptember 03. 15:22 - Smid Zsófia

2020. augusztus hónapjának 21. napján a leendő Tájház udvarán már kora reggel elindult a nyüzsgés, azonban Pali, Évi és Angéla már előző nap lementek előkészíteni a terepet és beszerezni a zöldségeket helyi termelőktől a másnapi főzéshez.

20200820_180344.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Vályoglé és tárgy-gyűjtés augusztus 7-9-én

2020. augusztus 20. 19:25 - Smid Zsófia

Augusztus 7 és 9 között ismét folytatódtak a Tájház létrehozásának munkái. Több fronton folyt az aktív munka: néprajzos csapatunk az első délután befejezte a múltkoriban beérkezett tárgyak leltározását, miközben a fiúk előkészítették a terepet a másnapi építkezésre, majd nekiálltak letisztítania gerendákat és a födémet.

20200807_180839.jpg

Másnap befejeztük mindazt, amit előző alkalommal elkezdtünk: felkerült az utolsó réteg vályogleves simítás az első 5 helységben és az istálló hátulján.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: civil

Az építős hét élménybeszámolói

2020. július 24. 12:00 - Smid Zsófia

2020. június 27 és július 5 között ismét építőtábort tartottunk a készülő Kóspallagi Tájházban. Ezúttal, munkánk története során először, egy teljes héten keresztül láttunk vendégül önkénteseket. Kezdetektől egyformán fontos számunkra, hogy a fizikai épülés mellett az a közösség is épüljön, mely a tájházat majd fenntartja, magáének tekinti, és később majd megtölti élettel és programokkal. Ahogy egyik csapattagunk megfogalmazta, számára az épület helyrehozása szinte mellékes, a lényeg a közösség épülése a folyamat közben. Erre a közös építésnél kevés jobb módszer és apropó akad. Emiatt ezúttal is úgy döntöttünk, hogy önkéntesekkel végezzük a felújítást, a járványhelyzet miatt azonban nem teljesen nyilvánosan, hanem belső ismeretségi körünkben meghirdetve a tábort. Érkeztek hát résztvevők mindenhonnan, a faluból és kívülről egyaránt. Ezt is tudatosan végezzük így: sok jó visszajelzést kaptunk, hogy a „hasonszőrű” emberek faluba vonzása egy jó irány, pozitív módon pezsdítik fel ittlétükkel a település életét.

g0005101.jpg
A hét alatt hatalmas munkát sikerült elvégeznünk, még az előzetes várakozásokhoz képest is jóval nagyobb ütemben sikerült haladni. Az első nap felfedeztük a falu határában lévő vályogvető helyet, és kitermeltünk egy nagyobb adag vályogot, amivel javítottuk a vakolat minőségét. Közben bevetettük a kölcsönbe kapott szecskavágót, és leszecskáztunk jó pár bála szalmát a vakolatba. Közben azon is elgondolkodtunk, mekkora munka lehetett az állatok számára napi szinten bevetni az izomerőt igencsak igénylő eszközt. A vályog taposása mellett most már betonkeverőt is használtunk a simítóréteg keveréséhez. Az önkormányzat támogatása igencsak meglátszott munkánk hatékonyságán, nem csak betonkeverőt kaptunk, de az önkéntesek felébresztése érdekében kávéfőzőt is. A helyi LEADER egyesület pályázatán beszerzett eszközparkunk is nagyon jól vizsgázott első bevetésén.


dsc_0198.JPGHagyomány és modernitás

Tovább
Szólj hozzá!

Mi az az „ökotájház”? 2.

2020. május 22. 06:54 - Smid Zsófia

Mi közünk a paraszti kultúrához?

„Azt az erdőt vágyom, a hajdanit, az ősvadont,
mely egykor a határ helyén tenyészett,
és a falut is övezte, körülölelte,
nem ölelte,
hiszen bent volt a faluban,
a falu meg benne,
a fák közt álltak a házak,
azok rejtették, védelmezték,
azt a réges-régit szeretném látni, abba belépni”
Oravecz Imre: Az erdő óhajtása


-dsc_1565.JPG
Miért „öko” és miért „tájház” a kóspallagi munkálkodásunk neve? Milyen szellemben szeretnénk létrehozni ezt az új intézményt? Egy négyrészes bejegyzés-sorozatban szeretnénk ezt bemutatni, amelynek ez már a második része. Ez a bejegyzés arról szól, miért is érdemes foglalkozni a paraszti kultúrával és a vidék múltjával, valamint, hogy szerintünk, ökolokalista szemszögből, miképpen érdemes a jelenből viszonyulni hozzá.
Néprajzosként megtanultuk, hogy a múltat, és valamennyi társadalmi jelenséget nagyon kritikusan szemléljünk, megvizsgálva a jelenségek minden oldalukat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne tanulhatnánk belőle értékes dolgokat, amelyekre ma is érdemes építkezni egy élhetőbb társadalom létrehozásakor. Lányi András szerint „bármelyik hagyományból indul ki ma valaki, az innovativitás, a bátor újítás, az elkerülhetetlen, mert egyik hagyomány sem tűnik túlságosan életképesnek. Eddig nem túl sokat produkáltak a globalizáció, az elembertelenedés, az elhülyülés ellen. Beléjük lehet kapaszkodni, ezt magam is így gondolom, és az innovativitásnak is előfeltétele, hogy ismerjük a hagyományt. (…) Magától viszont egyik hagyomány sem ad a kezünkbe olyan eszközt, amivel építeni tudnánk a saját közösségeinket.” Egyfajta „kritikai hagyományőrzésre” van tehát szükség, amely előzetesen meg is vizsgálja, mi is az a hagyomány, ami valóban érdemes a megőrzésre. Mi azt valljuk, hogy az egykori falusi kultúra számos értéket hordozott, de nem egy az egyben sírjuk azt vissza. Elismerjük, szerencsés, hogy bizonyos részei a mára a múlt ködébe vesztek. És bizonyos dolgokat ma már lehetetlenség, sőt erőltetett is lenne visszahozni az eredeti társadalmi és történelmi kontextus nélkül.

dsc_0066.jpg


Ha a hagyományok őrzéséről van szó, a legtöbben először a népművészet és népköltészet termékeire gondolnak, a kézműves módszerekkel készült használati tárgyak és a népmesék, népdalok szépségeire. Az ökotájházban a parasztság művészete mellett, mind a kiállításban, mind a múzeumpedagógiai programokban és a köré szervezett rendezvényeken is, hangsúlyt kapnának magának a paraszti életmódnak az értékes és tanulságos elemei. Ez tulajdonképpen az ökologikus, vagyis a természettel harmonizáló életmód elemeinek bemutatását jelenti, melyekből ma is érdemes merítenünk. Ezt a témakört a néprajztudomány „hagyományos ökológiai tudás”-nak nevezi. Az elmúlt évtizedek során minden eddiginél aggasztóbb mértéket öltő ökológiai válság miatt, és ezzel párhuzamosan, egyre jobban felértékelődött ez a természetről és a közelségében való létezésről szóló tudás is, hiszen ezek a társadalmak minden hibájuk ellenére évszázadokig nem számolták fel életformájuk ökológiai feltételeit.

-dsc_1222.JPG
Olyan dolgokra kell gondoljunk a hagyományos ökológiai tudás kifejezés alatt, mint a helyi tájfajtákról és felhasználási módjukról szóló tudás, a helyi, táj adottságait kihasználó gazdálkodási módszerek ismerete, például a gyűjtögetés (gombák, gyógynövények, bogyók), a földművelés és az állattartás tudásköre. Ezt a tudást azonban kicsit tágabban közelítjük meg: az alapanyagok előteremtése mellett az ezek felhasználásáról, vagyis a sütésről, főzésről és a tartósításról szóló ismeretek (a helyi receptek, receptesfüzetek, a táj terméseihez igazodó receptekkel és befőzési, savanyítási praktikákkal), de a természetes anyagokat használó építkezés és kézművesség is olyan fontos témák lehetnek, amelyek révén az emberek közvetlenül kötődtek a természeti rendszerhez, és amelyekből érdemes ma is tanulnunk. A komposztálás, a hulladékkezelés, a javítóiparok és a táji munkamegosztás, az ökológia által sokkal jobban meghatározott, kistájankánt szerveződő kereskedelmi rendszer is részei voltak ennek a rendszernek, amely ökológiai szempontból fenntarthatóbb a mai társadalmi berendezkedésünknél.

dsc_0285.JPG
A közösségépítés terén is számos tanulságot hordozhat számunkra a múlt kutatása. A helyi közösség belső szerveződésének, a reciprocitásnak, a társadalmi szolidaritásnak számos jó megnyilvánulása volt a paraszti társadalmakban. Az önszerveződések, mint az önkéntes tűzoltóság, a közös művelésű területek gazdálkodásának megszervezése számunkra is értékes tanulságokat hordoznak. A kölcsönös segítségnyújtásból, mint a házépítő és egyéb kalákákból, melyek sok helyen máig élnek, szintén sok mindent tanulhatunk. A tudás átörökítésének módja is nagyon izgalmas lehet számunkra, hiszen ez rámutat a generációk együttéléséből adódó kapcsolatokra, amelyek általában sokkal elevenebbek és szorosabbak voltak, mint napjainkban mivel több szálon kapcsolódtak össze. Sorolhatnánk még számos példát: a halálhoz való természetes viszonyt, vagy több, nem is annyira egyértelmű dolgot, mint ami a „hagyományőrzésről” elsőre eszünkbe jutna. A folklórt is számos okból lehet szeretni, e sorok írója pl. a szókimondó és pajzán humort és az áradó fantáziát szereti bennük leginkább. Mi azt mondjuk, ne feltétlen azért akarjuk szeretni a folklóralkotásokat, mert „ősinek” vagy „tiszta forrásból eredőnek” akarjuk őket látni – talán legyen elég az, hogy számunkra esztétikus, szórakoztató és friss alkotások.


-kospallag_2018_03_10_040.jpg
Ugyanakkor számunkra minden, a falu múltjával kapcsolatos téma, a múltbeli élet teljes rendszere fontos és izgalmas. Szeretnénk bemutatni egy kitekintést a jelen és a közelmúlt felé, például, hogy miképp zajlott le az a „kulturális genocídium” (Oravecz Imre író szavait kölcsönözve), ami felszámolta ezt az életformát, illetve, hogy milyen belső folyamatok vezettek az egykori életmód átalakulásához. Nem csak az „értékesnek” tartott elemek alkalmazott tudássá alakítása lehet fontos, de maga a puszta megértés is. A múlt által a jelen jelenségeit is jobban érthetjük, valamint bölcsebben és jobban tudhatunk egy fenntarthatóbb és egyenlőbb jövőt tervezni.

-dsc_1555.JPG
Fontos az is, hogy akármennyire is sok mindent lehet tanulni az egykori népi kultúráról, fontos, hogy elkerüljük az idealizálását, és kritikusan álljunk hozzá kutatásához és bemutatásához. A paraszti kultúra sokszor szűkös erőforrásokkal gazdálkodott, szinte mindig a nagyüzemek árnyékában próbált boldogulni, és ebből is fakadóan számos árnyoldala volt egy ilyen társadalomban való létnek. Akik ebben a társadalomban élték le életüket, sokszor kegyetlenül szenvedtek az önmegvalósítást nem igen toleráló társadalmi kontrolltól, érkezett az akár a családon belülről, vagy a tágabb társadalom felől. A paraszti társadalmak minden pozitív vonásuk ellenére sokszor kényszerközösségek voltak, ahol kegyetlenül letörtek minden fajta önmegvalósítást, és a merev szerepek kötötték a benne élőket. Nem csoda, hogy olyan sokan menekültek saját családjuk és faluközösségük elviselhetetlen nyomása alól akár idegen országokba is. Persze hangsúlyozni kell, hogy mindez azért is volt így, mert a paraszti társadalmaknak hazánkban szinte mindig nyomás alatt, a szűkös társadalmi körülményekhez igazodva léteztek, és csak a kemény rend szerint megszervezett, a közösséget bomlasztó magatartást nem toleráló módon tudtak túlélni. A tájházban ezért az egykori traumákat és tragédiákat is szeretnénk hitelesen bemutatni, hisz ezekből is sokat lehet tanulni, és számos tanulságot meríteni a jövő jobb, felelősebb alakítására.

esdrftgkospallag_2018_03_10_127.jpg
Talán sokaknak megosztó gondolatok ezek, de egy biztos: ha a múltról, és a paraszti társadalomról való tudásra úgy tekintünk, mint egy vitrinbe zárt, tiszteletre méltó „hagyományra”, akkor ez a tudás ott el fog kezdeni porosodni, és a jövő generációinak egy idő után semmit nem fog jelenteni. Sebő Ferenc szokta mondani: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” Valahogy így érdemes szerintünk viszonyulni a népi kultúrához is: kritikus szemmel tekinteni rá, és megélni, átélni a saját múltunkat és folyamatosan tanulva belőle. Számon tartva a „sötét” oldalát is, de éltetve azt, amit érdemes.

Balogh Pál Géza


Néhány ajánlott irodalom a hagyományos ökológiai tudásról:

ANDRÁSFALVY Bertalan 1983. A táji munkamegosztás néprajzi vizsgálata. Ethnographia 89. 231–243. ANDRÁSFALVY Bertalan 2007. A Duna-mente népének ártéri gazdálkodása. Ekvilibrium Kiadó, Budapest.
BABAI Dániel – MOLNÁR Ábel – MOLNÁR Zsolt 2014. „Ahogy gondozza, úgy veszi hasznát.” Hagyományos ökológiai tudás és gazdálkodás Gyimesben. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Néprajztudományi Intézet – MTA Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, Vácrátót.
MOLNÁR Zsolt 2012. A Hortobágy pásztorszemmel. A puszta növényvilága. Hortobágy Természetvédelmi Közalapítvány, Debrecen.
VARGA Anna – BÖLÖNI János 2009. Erdei legeltetés, fás legelők, legelőerdők tájtörténete. Természetvédelmi Közlemények (15) 68–79.
VARGA Anna – SAMU Zoltán Tamás – MOLNÁR Zsolt 2017. A fás legelők és legelőerdők használata magyarországi pásztorok és gazdálkodók tudása alapján. Természetvédelmi Közlemények (23) 242–258.

Szólj hozzá!

Miért pont tájház?! 1.

2020. április 06. 14:54 - Smid Zsófia

Miért "öko" a tájház? Mit jelent számunkra az "ökolokalizmus"?

"Annak az egyik oka, hogy az alapvető társadalmi változás lehetetlennek tűnik, az, hogy rendszerint egy maroknyi elkötelezett ember apró cselekedeteivel kezdődik." (Thomas Princen, 2010)

90676885_3007689615957591_6839459591785283584_o.jpg
Mai életünk egyre nagyobb részét határozzák meg olyan globális hálózatok, melyekre alig van rálátásunk. Ha bemegyünk egy szupermarketbe, nagy az esély arra, hogy amit a kosarunkba helyezünk, az egy távoli kontinens gyerekmunkásának rabszolgamunkája révén kerül oda. Helyi termékeket beszerezni sokszor nem egyszerű, kifejezett utánajárást igényel, és mindennek következtében egyre súlyosabban fenyeget minket egy általános környezeti válság. Most épp otthonainkba zárva tapasztalhatjuk talán minden eddiginél égetőbben ennek a mindent átfogó világrendnek a következményeit. Eközben nagyon sokszor szinte semmit nem tudunk arról a helyről, ahol élünk, a szomszédainkat se ismerjük, barátaink pedig a város – vagy épp a világ – másik részén laknak. Pedig „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, ahogy azt Tamási Áron hőse, Ábel is felfedezte magának.
-kospallag_2018_03_10_007.jpg
Na de mit keres az „öko”, ez a sokszor már túlhasznált, ezer helyen felbukkanó jelző a mi tájházunk nevében? Mi köze lehet egy ilyen kis, helyi kulturális intézménynek az ökologikus világnézethez, ami a környezeti válságra (is) szeretne egy választ adni? Ebben az első bejegyzésben ezt válaszoljuk meg.

dsc_0040.JPG
Közös világnézetünk egyik alapja az, amit általában „ökolokalizmusnak” szoktunk nevezni. Hogy mit jelent ez? Nos, az, hogy szeretni igazán csak azt lehet, amihez valóban kötődünk is. Kötődni pedig igazából csak ahhoz lehet, amit ismerünk is. Végül pedig ahhoz, hogy valamit megismerjünk, „megszelídítsünk” magunknak, ahhoz pedig idő, energia és rászánás kell, legyen szó emberekről, állatokról vagy tájakról. Senki nem az „emberiséget” szereti, akármennyire is állítja, hanem elsősorban a rokonait, barátait, szomszédait, és az emberiség fogalmát is rajtuk keresztül közelíti meg. Nem véletlen, hogy a személyes ismeret – a társadalomtudósok tapasztalatai szerint is – minél elmélyültebb, annál jobban segít az előítéletek leküzdésében is. Hiszen igazán elszántan gyűlölni is csak azt lehet, amit nem ismerünk, hanem csak előítéleteink vannak róla.

20200222_124832.jpg

A mi megközelítésünkben az „ökolokalizmus” ezt is jelenti: hogy ismerjük meg azt a tájat és lakóit – állatokat és embereket egyaránt – amely a lakóhelyünket jelenti. És ne csak az embereket, de történeteiket, tudásaikat, az általuk értékesnek tartott dolgokat is. Ami sokszor évszázadokra visszamenő történetet mondhat magának, hisz aki nekünk elmeséli, az maga is szüleitől, nagyszüleitől hallotta. Ez ahhoz is fontos, hogy „helyesen” használjuk a tájat, megtanuljuk ezt azoktól, akik egykor felelősen gazdálkodtak a rájuk bízott természettel, hiszen „a földről csak az tud megfelelően gondoskodni, aki bensőségesen ismeri…” (Berry, 2001).

dsc_0602.JPG
Ám a föld is gondoskodik mirólunk – az ökolokalizmus szemlélete nem csak korlátot jelent, de szabadságot is a globális függőségek hálózatától, és a megélt közösség és a lakhelyhez való kötődés révén egy értelmesebb, jobb életminőség forrása is lehet. Ez a szemlélet olyan értékeket képvisel, mint a társadalom és környezet iránti felelősségvállalás, az önkéntes egyszerűség és az abból fakadó boldogság, a kisközösségek ereje, a jószomszédi viszony, és a tisztelet és elkötelezettség a helyi hagyományok iránt. Egy olyan világban hisz, ahol a természeti környezetet megóvva, és a helyi közösséggel és társadalommal összhangban gazdálkodunk a ránk bízott javakkal.

Számunkra azt az egyik nagybetűs helyet, ahol otthon vagyunk a világban, Kóspallag jelenti, legyen szó tősgyökeres lakosról, beköltözőről, vagy épp pesti munkatársról. És egy olyan helynek szeretnénk a mi tájházunkat is, ahol az idősek meg tudják osztani történeteiket, a faluról – a tájról, történelméről, gazdálkodásáról, az itt lakó emberekről – való tudásukat. És mindazok, akik erre kíváncsiak – fiatalok, gyerekek, vagy épp beköltözők, akik ismerni is szeretnék a falut, amit lakhelyüknek választottak - megismerkedhetnek ezzel a tudással. És mindennek során egy közösséggé is válnak, akik sokat tanulnak egymástól, megosztják tudásukat.
Ez a szemlélet pedig azt is jelenti, hogy egy jó kulturális intézmény egy falu lehető legtöbb lakójának szól, az ő igényeik felmérésével és bevonásával jön létre, hogy mindenki magáénak tekinthesse. Egy ilyen munka, amennyiben alázat, a másik iránti tisztelet és szeretet is van benne, úgy örömteli is, és magában hordja jutalmát. Hisszük, hogy a kívánt célt csak a helybeli közösség tagjainak munkája és akarata révén érhetjük el. De közben nagyon jól is szórakozunk – a közös, alkotó fizikai munkánál kevés jobb időtöltés van, ahogy ezt az első pár év alatt mi is megtapasztalhattuk.


dsc_0631.JPG

dsc_0200.JPG
A helyi értékek felfedezése és megőrzése és a közösségépítés fontossága tehát ugyanabban a gondolatkörben gyökerezik, és egymással szorosan össze is függenek. Számunkra ezt a fajta gondolkodást jelenti az ökolokalizmus, és ezen értékek mentén szeretnénk létrehozni a Tájház intézményét is, gyakorlatba helyezve ezt a gondolkodást. Azt szeretnénk segíteni, hogy az emberek minél jobban kötődjenek lakhelyükhöz és az ottani helyi közösséghez. Így reméljük azt, a szemlélet sok más gyakorlójával – gazdálkodókkal és egyszerű fogyasztókkal, kisvállalkozókkal, kisközösségek tagjaival, kutatókkal, és még sokan másokkal – közösen, hogy létre tudunk hozni egy, a természettel és egymással harmóniában élő társadalmat. Azt szeretnénk, hogy a készülő tájház is hozzátegyen ehhez egy kis építőkockát.

Plachi Attila – Balogh Pál

 

Néhány ajánlott olvasmány, magyarul és angolul egyaránt:


Wendell Berry, 1992: Ne gondolkozz világméretekben! www.okotaj.hu/szamok/01/oko-ide2.html
Wendell Berry, 2001: The idea of a local economy. Orion 20 (1) 28–37.
Fred Curtis, 2011 (2003): Öko-lokalizmus és fenntarthatóság. In: Scheiring Gábor – Boda Zsolt (szerk.): Globalizáció és fejlődés: Kritikai fejlődéstanulmányok szöveggyűjtemény. Védegylet – Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. 562–593.
Paul Ekins, 1986: The Living Economy: a New Economics in the Making. Routledge, London.
Kajner Péter (szerk.) 2007. Gazda(g)ságunk újrafelfedezése. Fenntartható vidéki gazdaságfejlesztés elméletben és gyakorlatban. L’Harmattan Kiadó, Budapest.
Lányi András 2010. Az ember fáj a Földnek. L’Harmattan Kiadó, Budapest.
Helena Norberg-Hodge, 2000: Hozzuk a gazdaságot haza! – Egy helyhez kötődő kultúra felé. In: Lányi András (szerk.): Természet és sTakács-Sánta András, 2017: A közlegelők komédiája - A közösségek újrafelfedezése mint kiút az ökológiai válságból. Budapest - L’Harmattan Kiadó.
zabadság – Humánökológiai olvasókönyv. Osiris Kiadó, Budapest. 258–262.
Thomas Princen, 2010: Treading softly: Paths to ecological order. The MIT Press, Cambridge.
E. F. Schumacher, 2014 (1973): A kicsi szép. (Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról.) Katalizátor Kiadó, Budapest

Szólj hozzá!