A július 6-7.-iki hétvégén az a szerencse ért, hogy első alkalommal csatlakozhattam egy nagyszerű és sokszínű közösséghez, nem utolsósorban pedig végre részt vehettem egy igazi vályogfal-tapasztásban. Nemrég lediplomázott etnográfusként mindig is nagy vágyam volt megtapasztalni ezt a hagyományos lakóház-építési technikát, amelyről eddig csak a néprajzos szakirodalomban olvashattam, illetve etnográfiai dokumentumfilmekben láthattam. Kóspallagon ez az álmom végre teljesült.
Különös és nagy élmény volt a saját bőrömön tapasztalni, tevékenyen részt venni egy évszázadokon át használt és bevált alapanyag elkészítésében és az építkezési módszer alkalmazásában. Mind, akik részt vettünk a munka egyes fázisaiban, megfertőztük egymást lelkesedéssel. Összekötött bennünket a vályogtapasztás iránt való érdeklődés, a kétkezi munka és a hasznosság jóleső érzése. Végre kiszakadhattunk az egyetemi és a munkahelyi kötelességek körforgásából. A tapasztás közben úgy éreztem, hogy teremtek valamit, amiben benne van a múlt, valamint a jövő is, hiszen majd amikor ez a vályogház elkészül és megnyílik az érdeklődők számára, a falu hagyományai továbbélésének új jövőt biztosíthat.
Jani fogadja a lányokat
Indul a taposás
A hétvégét a munka mellett a jókedv kísérte. Szombat reggel a lányok nekiálltak elkészíteni és megtaposni a vályogot, a fiúk eközben leverték a falazat külső rétegét, hogy előkészítsék a terepet a friss vályognak. A vakolat alól befalazott ablakrések, tüzelőberendezésre utaló nyílások kerültek elő, ezzel is feltárva a száz éves ház történetének újabb kis szeletét. A közeljövő egyik legfontosabb terve egy interjú készítése azzal a falubéli lakossal, aki ebben a házban született, értékes és hasznos információkat remélve a ház múltjáról. Eközben egy fiú-csapat a tornác rendbetételének látott neki.
Világos, mint a vakablak
Hopp, egy kemenceluk
Erős férfiak ismét akcióban
A vályogba kell szalma...
...homok...
... és indulhat a taposás
Az eredményt pedig John Hammond is megszemlélte
Közben persze kellett egy kis szünet is...
... a megfáradt férfiaknak is
Miután új erőre kaptunk a mindig bevált zsíros kenyérből, elkezdődhetett a falak tapasztása. A munka egy építész és egy gyakorlott vályogkészítő és -tapasztó vezetése, tanácsai segítségével folyt. Belemerültünk a sárgombócok kézzel alakítgatásába, vizezésébe, falra-csapásába és simogatásába, alakítgatásába. Nem zavart a por, sem a fröcskölő sár – minden figyelmünket elvonta az „alkotás”. Aznap a két szoba egyikét sikerült teljes egészében betapasztanunk. Eközben a fiúk elkészítették a ház hosszanti fala mentére tervezett tornác alapját. Délután mindezért jutalomból bográcsban főtt székelykáposztát és húsmentes tárkonyos zöldséglevest ehettünk, jólesően kifáradva.
Volt, aki a kaszálást is kipróbálta
A legkisebbek is jól érezték magukat
A szombat esténket egy-egy hűs fröccs és a Babaroga zenekar jugoszláv pop-rock slágerei tette hangulatossá. Az est kiteljesítéseként pedig a helyi Suhaj zenekar játszotta a talpalávalót. Nem kellett nekünk kétszer mondani, hogy táncra perdüljünk. Volt moldvai körtánc a tűz körül, valamint páros népi táncok és éneklés.
Hangol a Babaroga
Az esti tömeg
Esti megőrülés
Tüzes moldvai dallamok
Másnap folytattuk a másik szoba tapasztását, és mivel addigra már belejöttünk, sokkal gyorsabban is ment a munka, mint szombaton. Ez annak is köszönhető, hogy a két nap folyamán nagyon sok segítséget kaptunk a vályogtapasztás iránt lelkesen érdeklődő, különféle helyekről érkező önkéntesektől. A vasárnap nagy teljesítménye az volt, hogy kétszer akkora szobát tapasztottunk be ugyanannyi idő alatt, mint az előző nap.
A hétvége elteltével sajnos vissza kellett térnem a nagyváros forgatagába és a hétköznapok rutinjába. De az átmenet sokkal könnyebb volt, mert úgy éreztem, hogy egy közösségi élményekben gazdag, hasznos munkával teli két nap van utánam. Alig várom a következő kóspallagi hétvégét, és minden érdeklődőt arra biztatok, hogy csatlakozzon ebbe a szuper csapatba és projektbe!
Napvégi életkép
A sarasan is boldog szerző
Boda Bianka