Kóspallagi Ökotájház-projekt

Mi az az „ökotájház”? 2.

2020. május 22. 06:54 - Smid Zsófia

Mi közünk a paraszti kultúrához?

„Azt az erdőt vágyom, a hajdanit, az ősvadont,
mely egykor a határ helyén tenyészett,
és a falut is övezte, körülölelte,
nem ölelte,
hiszen bent volt a faluban,
a falu meg benne,
a fák közt álltak a házak,
azok rejtették, védelmezték,
azt a réges-régit szeretném látni, abba belépni”
Oravecz Imre: Az erdő óhajtása


-dsc_1565.JPG
Miért „öko” és miért „tájház” a kóspallagi munkálkodásunk neve? Milyen szellemben szeretnénk létrehozni ezt az új intézményt? Egy négyrészes bejegyzés-sorozatban szeretnénk ezt bemutatni, amelynek ez már a második része. Ez a bejegyzés arról szól, miért is érdemes foglalkozni a paraszti kultúrával és a vidék múltjával, valamint, hogy szerintünk, ökolokalista szemszögből, miképpen érdemes a jelenből viszonyulni hozzá.
Néprajzosként megtanultuk, hogy a múltat, és valamennyi társadalmi jelenséget nagyon kritikusan szemléljünk, megvizsgálva a jelenségek minden oldalukat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne tanulhatnánk belőle értékes dolgokat, amelyekre ma is érdemes építkezni egy élhetőbb társadalom létrehozásakor. Lányi András szerint „bármelyik hagyományból indul ki ma valaki, az innovativitás, a bátor újítás, az elkerülhetetlen, mert egyik hagyomány sem tűnik túlságosan életképesnek. Eddig nem túl sokat produkáltak a globalizáció, az elembertelenedés, az elhülyülés ellen. Beléjük lehet kapaszkodni, ezt magam is így gondolom, és az innovativitásnak is előfeltétele, hogy ismerjük a hagyományt. (…) Magától viszont egyik hagyomány sem ad a kezünkbe olyan eszközt, amivel építeni tudnánk a saját közösségeinket.” Egyfajta „kritikai hagyományőrzésre” van tehát szükség, amely előzetesen meg is vizsgálja, mi is az a hagyomány, ami valóban érdemes a megőrzésre. Mi azt valljuk, hogy az egykori falusi kultúra számos értéket hordozott, de nem egy az egyben sírjuk azt vissza. Elismerjük, szerencsés, hogy bizonyos részei a mára a múlt ködébe vesztek. És bizonyos dolgokat ma már lehetetlenség, sőt erőltetett is lenne visszahozni az eredeti társadalmi és történelmi kontextus nélkül.

dsc_0066.jpg


Ha a hagyományok őrzéséről van szó, a legtöbben először a népművészet és népköltészet termékeire gondolnak, a kézműves módszerekkel készült használati tárgyak és a népmesék, népdalok szépségeire. Az ökotájházban a parasztság művészete mellett, mind a kiállításban, mind a múzeumpedagógiai programokban és a köré szervezett rendezvényeken is, hangsúlyt kapnának magának a paraszti életmódnak az értékes és tanulságos elemei. Ez tulajdonképpen az ökologikus, vagyis a természettel harmonizáló életmód elemeinek bemutatását jelenti, melyekből ma is érdemes merítenünk. Ezt a témakört a néprajztudomány „hagyományos ökológiai tudás”-nak nevezi. Az elmúlt évtizedek során minden eddiginél aggasztóbb mértéket öltő ökológiai válság miatt, és ezzel párhuzamosan, egyre jobban felértékelődött ez a természetről és a közelségében való létezésről szóló tudás is, hiszen ezek a társadalmak minden hibájuk ellenére évszázadokig nem számolták fel életformájuk ökológiai feltételeit.

-dsc_1222.JPG
Olyan dolgokra kell gondoljunk a hagyományos ökológiai tudás kifejezés alatt, mint a helyi tájfajtákról és felhasználási módjukról szóló tudás, a helyi, táj adottságait kihasználó gazdálkodási módszerek ismerete, például a gyűjtögetés (gombák, gyógynövények, bogyók), a földművelés és az állattartás tudásköre. Ezt a tudást azonban kicsit tágabban közelítjük meg: az alapanyagok előteremtése mellett az ezek felhasználásáról, vagyis a sütésről, főzésről és a tartósításról szóló ismeretek (a helyi receptek, receptesfüzetek, a táj terméseihez igazodó receptekkel és befőzési, savanyítási praktikákkal), de a természetes anyagokat használó építkezés és kézművesség is olyan fontos témák lehetnek, amelyek révén az emberek közvetlenül kötődtek a természeti rendszerhez, és amelyekből érdemes ma is tanulnunk. A komposztálás, a hulladékkezelés, a javítóiparok és a táji munkamegosztás, az ökológia által sokkal jobban meghatározott, kistájankánt szerveződő kereskedelmi rendszer is részei voltak ennek a rendszernek, amely ökológiai szempontból fenntarthatóbb a mai társadalmi berendezkedésünknél.

dsc_0285.JPG
A közösségépítés terén is számos tanulságot hordozhat számunkra a múlt kutatása. A helyi közösség belső szerveződésének, a reciprocitásnak, a társadalmi szolidaritásnak számos jó megnyilvánulása volt a paraszti társadalmakban. Az önszerveződések, mint az önkéntes tűzoltóság, a közös művelésű területek gazdálkodásának megszervezése számunkra is értékes tanulságokat hordoznak. A kölcsönös segítségnyújtásból, mint a házépítő és egyéb kalákákból, melyek sok helyen máig élnek, szintén sok mindent tanulhatunk. A tudás átörökítésének módja is nagyon izgalmas lehet számunkra, hiszen ez rámutat a generációk együttéléséből adódó kapcsolatokra, amelyek általában sokkal elevenebbek és szorosabbak voltak, mint napjainkban mivel több szálon kapcsolódtak össze. Sorolhatnánk még számos példát: a halálhoz való természetes viszonyt, vagy több, nem is annyira egyértelmű dolgot, mint ami a „hagyományőrzésről” elsőre eszünkbe jutna. A folklórt is számos okból lehet szeretni, e sorok írója pl. a szókimondó és pajzán humort és az áradó fantáziát szereti bennük leginkább. Mi azt mondjuk, ne feltétlen azért akarjuk szeretni a folklóralkotásokat, mert „ősinek” vagy „tiszta forrásból eredőnek” akarjuk őket látni – talán legyen elég az, hogy számunkra esztétikus, szórakoztató és friss alkotások.


-kospallag_2018_03_10_040.jpg
Ugyanakkor számunkra minden, a falu múltjával kapcsolatos téma, a múltbeli élet teljes rendszere fontos és izgalmas. Szeretnénk bemutatni egy kitekintést a jelen és a közelmúlt felé, például, hogy miképp zajlott le az a „kulturális genocídium” (Oravecz Imre író szavait kölcsönözve), ami felszámolta ezt az életformát, illetve, hogy milyen belső folyamatok vezettek az egykori életmód átalakulásához. Nem csak az „értékesnek” tartott elemek alkalmazott tudássá alakítása lehet fontos, de maga a puszta megértés is. A múlt által a jelen jelenségeit is jobban érthetjük, valamint bölcsebben és jobban tudhatunk egy fenntarthatóbb és egyenlőbb jövőt tervezni.

-dsc_1555.JPG
Fontos az is, hogy akármennyire is sok mindent lehet tanulni az egykori népi kultúráról, fontos, hogy elkerüljük az idealizálását, és kritikusan álljunk hozzá kutatásához és bemutatásához. A paraszti kultúra sokszor szűkös erőforrásokkal gazdálkodott, szinte mindig a nagyüzemek árnyékában próbált boldogulni, és ebből is fakadóan számos árnyoldala volt egy ilyen társadalomban való létnek. Akik ebben a társadalomban élték le életüket, sokszor kegyetlenül szenvedtek az önmegvalósítást nem igen toleráló társadalmi kontrolltól, érkezett az akár a családon belülről, vagy a tágabb társadalom felől. A paraszti társadalmak minden pozitív vonásuk ellenére sokszor kényszerközösségek voltak, ahol kegyetlenül letörtek minden fajta önmegvalósítást, és a merev szerepek kötötték a benne élőket. Nem csoda, hogy olyan sokan menekültek saját családjuk és faluközösségük elviselhetetlen nyomása alól akár idegen országokba is. Persze hangsúlyozni kell, hogy mindez azért is volt így, mert a paraszti társadalmaknak hazánkban szinte mindig nyomás alatt, a szűkös társadalmi körülményekhez igazodva léteztek, és csak a kemény rend szerint megszervezett, a közösséget bomlasztó magatartást nem toleráló módon tudtak túlélni. A tájházban ezért az egykori traumákat és tragédiákat is szeretnénk hitelesen bemutatni, hisz ezekből is sokat lehet tanulni, és számos tanulságot meríteni a jövő jobb, felelősebb alakítására.

esdrftgkospallag_2018_03_10_127.jpg
Talán sokaknak megosztó gondolatok ezek, de egy biztos: ha a múltról, és a paraszti társadalomról való tudásra úgy tekintünk, mint egy vitrinbe zárt, tiszteletre méltó „hagyományra”, akkor ez a tudás ott el fog kezdeni porosodni, és a jövő generációinak egy idő után semmit nem fog jelenteni. Sebő Ferenc szokta mondani: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” Valahogy így érdemes szerintünk viszonyulni a népi kultúrához is: kritikus szemmel tekinteni rá, és megélni, átélni a saját múltunkat és folyamatosan tanulva belőle. Számon tartva a „sötét” oldalát is, de éltetve azt, amit érdemes.

Balogh Pál Géza


Néhány ajánlott irodalom a hagyományos ökológiai tudásról:

ANDRÁSFALVY Bertalan 1983. A táji munkamegosztás néprajzi vizsgálata. Ethnographia 89. 231–243. ANDRÁSFALVY Bertalan 2007. A Duna-mente népének ártéri gazdálkodása. Ekvilibrium Kiadó, Budapest.
BABAI Dániel – MOLNÁR Ábel – MOLNÁR Zsolt 2014. „Ahogy gondozza, úgy veszi hasznát.” Hagyományos ökológiai tudás és gazdálkodás Gyimesben. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Néprajztudományi Intézet – MTA Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, Vácrátót.
MOLNÁR Zsolt 2012. A Hortobágy pásztorszemmel. A puszta növényvilága. Hortobágy Természetvédelmi Közalapítvány, Debrecen.
VARGA Anna – BÖLÖNI János 2009. Erdei legeltetés, fás legelők, legelőerdők tájtörténete. Természetvédelmi Közlemények (15) 68–79.
VARGA Anna – SAMU Zoltán Tamás – MOLNÁR Zsolt 2017. A fás legelők és legelőerdők használata magyarországi pásztorok és gazdálkodók tudása alapján. Természetvédelmi Közlemények (23) 242–258.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kospallagiokotajhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr1315711634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.